A lakberendező és a családiház felújítás

Értékelés:
(6 értékelés)

pomaz bevez

Pomázon élő három tagú család – szülők és 3 és fél éves kisfiú –  közel egy évtizede épült házuk teljes felújításáról döntött. Barátaik tanácsára - akik  ismerték a munkámat - kértek fel a felújításban való közreműködésre, a helyiség kapcsolatok, a berendezés átgondolására, a színek, anyagok kapcsolatának összehangolására. Ismeretlenül csöppentem a család életébe, fontos volt hogy megtaláljuk a közös hangot.

 

 

A bemutatkozó – ismerkedő látogatás során összefoglalták az igényeiket, elvárásaikat, álmaikat, amelyek alapján a következő találkozásig elkészítettem a vázlatterveket és egy olyan képes összeállítást, amelynek nézegetése során elmondhatták, mi az ami a képeken tetszik, melyik színtől idegenkednek, melyik az ami nagyon vonzó, milyen részletek ragadják meg őket. A vázlatokból pedig összeválogattuk azokat a megoldási javaslatokat, amelyek elnyerték szimpátiájukat! A végleges berendezési tervet már nem csak alaprajzon, hanem 3D-s látványterv formájában nézegettük, forgattuk a számítógépemen.

Most lássuk mi hogyan változott?

előszobai cipősszekrény ülőkével

Az előszobában egyrészt funkcionális tároló bútorokra volt folyosó kétszárnyú üvegajtóvalszükség, másrészt egy olyan stílusú berendezésre    törekedtem, amely előrevetíti a lakás hangulatát. Az ajtófrontok mahagóni színe és marása, a cipős szekrény levél mintás áttört - beige színre festett - lemeze, a beige műbőr párnák, a teret tágító tükrös ajtók és a fali kőburkolat mind egy barátságos, meleg otthon előérzetét keltik.                               

A kiszélesített és üvegezett ajtón átlátunk a ház túlsó végéig. A hosszú folyosó régen sötétnek és kicsit ridegnek hatott.  Most az előszobai kőfalburkolat visszaköszönő folytatása a folyosó végén megtöri az optikai távolságot, az álmennyezet tagolja a teret és a benne elhelyezett spot lámpák ontják a fényt. A keskeny, sok fiókos komód pedig nagyon hasznos tároló hely és a tervek szerint fölötte  itt is egy szép nagy tükör tágítja a teret.  

nappali gipszkarton beépítésselA folyosó végén megnyílik a tér a lakás minden része felé. A nappali szint most egy nagy közösségi térré vált, amit egyrészt az étkezőnek helyet adó – korábbi - terasz beépítése, valamint a nappali és konyha közti fal kibontása tett lehetővé.  Egységet teremt azonban hogy a padlóburkolat - a fürdőszoba és az előszoba kivételével - mindenütt ugyanaz a laminált padló. Minden funkció helyet kapott, a tágas konyha sok munkafelületet jelentő pulttal, a barátságos, vendégváró étkező, amely ugyanakkor bensőséges családi beszélgetések helyszíne is lehet és a TV nézős, heverészős nappali a kandallóval.

Ebben a részben is fontos szempont volt a tároló helyek biztosítása. A konyhában a konyhai gépek, nagy méretű edények, a nappaliban részben a könyvek, DVD-k, másrészt a gyerekjátékok célszerű, de mégis „rejtett" elhelyezése céljából. A nappaliban a háziak kívánságára ezt gipszkartonból kialakított fülkékkel oldottuk meg és még a hajóláda doháétkező sarokpaddalnyzó asztal is belső tároló hellyel rendelkezik.

A zöld szín az étkező sarokülő garnitúrájával köszöntött be a házba. A sor a konyhai tapéta apró ágas-leveles, a lépcsőház csillámos és a háló szoba barokk mintás zöldjével folytatódott,  megnyugtató, vidám hangulatot árasztva a házban, amelytől nem mentes a gyerekszoba sem, ahol a zöld műbőr borítás célszerű és praktikus megoldás a ládák tetején és a játszómatracon.

lépcsőházi gipszkarton polc

A földszinten a dolgozó-vendégszoba egy nagy könyves szekrénnyel gazdagodott, amihez stílusos íróasztal és egy kihúzható bőrkanapé társul. A fürdőszoba is nagy változáson ment át. A fürdőkádat egy üvegajtajú zuhanykabin váltotta fel, amely mögött bambusz minthálószoba falfülke térelválasztóvalás dekorcsempe teszi jó hangulatúvá a zuhanyzást. A fürdőszoba bútor pedig - mondanom sem kell – mindent elnyelő tároló helyet biztosít. Az emeleten a hálószoba is méretet váltott. A gondolatot a család barátja vetette fel, aki a gardrób átfordítását említve először felborzolta a háziasszony kedélyét, de az ötletet magába foglaló  tervek valamint a  további szekrény elhelyezésének lehetősége megnyitotta az utat a hálószobai hátsó fal lebontásához, amivel - az addig egy szűk folyosón megközelíthető - nagy tolóajtós gardrób a szülői háló részévé vált.

A térelválasztó falfülke belseje praktikus beépített szekrénynek ad helyet, kívülről pedig a csillámos zöld tapéta a barokk mintás betéttel szép hátteret ad a szülők nagy ágyának. A gipszkarton fülkék a hálószobában is teret nyertek a háziasszony kívánsága szerint.

hajódekorációs gyerekszobaA gyerekszoba nagy kihívást jelentett számomra. Valami különlegesre, de mégis praktikusra vágyott a háziasszony, olyan szobára, amelyik most is érdekes, izgalmas és még később is vállalható berendezés lesz fiuk számára. A szoba viszonylag kis alapterületű, viszont egy 120 cm széles matracon volt a kisfiú alvóhelye. A magasított fülke-ágy gondolata így hamar felmerült – a háziak gipszkarton fülkék iránti szimpátiájának mezsgyéjén – majd az élénk éjszaki mászkálásra való tekintettel gyorsan el is vetettük.

Maradt az ágy alul – fiókként kihúzva – egy játszódobogó alatt, ami akár vendégágyként is funkcionálhat. A hálószoba  beépített fiókágyés a gyerekszoba is a melegebb hatású parafa padlóburkolatot kapta. A fiók-ágy kihúzását azonban a parafa hosszabb távon megsínylette volna, ezért a görgők nyomvonalában a gyerekszobai parafaburkolat egy nagyobb kopásállóságú vinil parketta betétet kapott. Ez az azonos vastagság miatt tökéletesen kiegyenlített síkot eredményezett, esztétikailag pedig rozsdabarna, fémesen csillogó felületével jó kiegészítője a hajó dekorációnak.

A hajó dekoráció gondolata a most árbocot jelentő elburkolt vezetéket nézegetve merült fel bennem. Innen már szinte egyenes út vezetett a különböző kiegészítők megtalálásáig egyrészt a hajómodell boltban – ahonnan a kormánykerék, a mentőöv, a kalózzászló és a kapitányi sapka származik. Illetve az asztalos kolléga türelmének, kézügyességének eredményeként – méretarányos rajzom alapján – a vasmacska és a hajóablakok legyártásig.

A bútorok a maradék terekhez és a dekorációhoz igazodnak, színük, mintájuk, fogantyúik a szoba hangulatához alkalmazkodnak. Azt persze már mindenki kitalálhatja – aki az eddigieket olvasta -, hogy sok fiókot, felnyitható ládát, polcot foglalnak magukba.


További információk


Kivitelező fővállalkozó: Pazurek Csaba és Pazurek György
Festés, mázolás, tapétázás: Gyukin Miklós
Burkolatok: Ekko Fatto Kft, Brico Store Áruház
Fali kőburkolat: Teli-Ház Építő- és Díszítőkő Kft.
Asztalos munkák: Deák Zsolt
Kiegészítő bútorok: Toscana Bútor, Geli Bútor
Tapéta: Wall Dekor Kft – Bambuszmánia exkluzív tapéták
Laminált parketta: Berry Floor – Art Wood Stúdió Bt.
Parafa és vinil parketta: Laurum Kft.
Konyhapult és falburkolat: Technistone – Campacampa Kft.

Go to top